Keleti pályaudvar vakvezető sáv
Ebben a hónapban került átadásra a FAL 2001 Kft. által kivitelezett taktilis vezetősáv projekt első üteme, melynek keretén belül 6.000fm burkolatot fektettünk le a Keleti pályaudvaron.
Nagy megtiszteltetés ért minket a tavalyi év során, hiszen a cégünk által forgalmazott T-WALK vokális tatkilis burkolati rendszerünkből került megvalósításra a Nyugati pályaudvaron fellelhető vakvezető és veszélyt jelző sávok teljes kivitelezése.
Ennek a projektnek a sikerét látva, a MÁV csoport a Keleti pályaudvar munkálataival is cégünket bízta meg.
T-Walk vakvezető sáv
Az I. ütemben a vágánycsarnokban, valamint a csarnokon kívüli peronokon kerülnek kialakításra a taktilis sávok, míg a II. ütemben, pedig a keresztaluljáró és az oldalcsarnok területén.
A Keleti pályaudvar peronjainak akadálymentesítése során az elsodrási határ a taktilis veszélyt jelző elemmel együtt kerül kialakításra: a 40 cm széles burkolat mellett 20 cm széles sárga taktilis burkolat kerül elhelyezésre, így alakítható ki az átlépést megakadályozó 60 cm széles veszélyt jelző burkolati sáv. A veszélyt jelző elemek diagonális csonkakúpos kialakításúak.
A vezetősávok 40x40 cm-es méretű bordákkal ellátott taktilis vezető burkolati elemek, UV-állók és okos elemekkel kiegészítve plusz információk átadását teszik lehetővé. Azok beprogramozhatók a szolgáltatásokhoz kapcsolódó információkkal. A termékre 5 év garanciát vállalunk!
A JKJ S.r.l. az olasz Látássérültekért Nemzeti Egyesülete közreműködésével fejlesztette ki a Loges Vet Evolution (LVE) taktilis járdarendszert, amely 2018-ban elnyerte a ZERO PROJECT AWARD Innovációs díjat. Egy mobil applikáció az okosboton keresztül hangjelzéseket közvetít a taktilis sávok segítségével a látássérült személynek támogatva a tájékozódását és biztonságos mozgását.
Büszkék vagyunk rá, hogy a Fal 2001. Kft. az országos kizárólagos forgalmazója ennek a kitűnő terméknek!